20:15 Ma valahogy éreztem valamit amit eddig nem, egy fajta örömöt. Hallgatva egy szöveget úgy döntöttem igenis van értelme annak hogy én küzdök valamiért, csak előtte mérlegelnem kell hogy megéri-e? Kicsit sokáig tartott rájönnöm mit is akarok magamtól és mit akarok a világtól, másoktól elvártam hogy legyenek mellettem és próbáljanak nekem örömöt szerezni. Ők a barátok akik nem vesznek el soha csak mi hisszük úgy hogy elvesztek. Csak akkor leszünk biztosak abban hogy valakit elvesztettünk ha már nem érzünk iránta semmit. Tapasztalatból tudom hogy elfutni sosem jó és menekülni majd álarc mögé rejteni a valós énünk a lehető legbetegebb és fájdalmasabb dolog. Ha nem vagyok képes kilábalni magamtól és hagyom hogy benne senyvedjek akkor én sem leszek jobb soha. Szeretni és megszokni szintén nem ugyan az, mert szeretni csak nagyon kevés embert tudunk megszokni meg bárkit. Sokáig tartott észrevennem mit is szeretnél igazán és hogy miért vagyok melletted még akkor is ha ennyi baromságot csináltam. Tudod jól hogy bár sem külsőre sem hovatartozásilag nem vagyunk hasonlóak, mégis megegyezünk abban hogy felismerjük ki tud nekünk segíteni. Rávilágítás hogy önmagunkban kell keresni a válaszokat, de a másik kell hozzá hogy elkezdjük keresni. Ezzel nem azt mondom hogy lényegtelen vagy a számomra, mert ez lenne a legnagyobb képmutatás. Természetesen mint férfi és mint ember vágyom utánad, de ha nem vagyok képes hagyni hogy megtapasztald amit idővel meg fogsz akkor csak azt érem el hogy meggyűlölj és ne bízz bennem. Nem azért nem kereslek mert nem aggódok érted, hanem azért mert ha szükséged van rám akkor tudod mikor keress. Nem akarok csak a rossz emlékeid és a fájdalmad hordozója lenni ezért bármennyi erőmbe is kerüljön, de igyekszem téged mindig támogatni ahogy csak tudlak. Eleget láttam önmagamból hogy tudjam én sem vagyok egy tökéletes ember. Kicsinyes, lusta, féltékeny, gyáva és tudatlan voltam. A lustaságot legyőztem, a féltékenységet próbálom csillapítani, a kicsinyességemet akkor győztem le mikor elhatároztam igen is teszek azért hogy jobb jövőm legyen, a tudatlanság néha áldásos és ezt nem értettem addig míg rá nem jöttem mégis próbálok mindent megtudni. A gyávaság a legnagyobb bűnöm mert nem voltam képes szembenézni a csalódásokkal és azzal hogy bennem is van hiba. Ismerve magam tudom hogy egy égőházba előbb megyek be minthogy azt halljam mástól hogy nem kellek neki és ez félelemmel töltött el. Hozzá kell szokni hogy az elutasítás is az élet része. Ha egyszer úgy gondolod hogy adsz ennek a hülyének egy esélyt hogy megváltozzon tudod hol találsz meg.

"A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (...) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.'

"Változás (...) anélkül nem fog bekövetkezni, hogy ne néznénk szembe a saját félelmeinkkel, ami igen, fájdalommal fog járni."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.