Az elmúlt hónapban annyi düh gyűlt össze bennem hogy nem tudtam vele mit kezdeni és mikor legszívesebben kikiabálnám magamból hogy mennyire elegem van hogy én szívom meg, eszembe jut hogy ostoba vagyok mert tehetnék ellene. Gyáván a kényelmes strucc életmódot választottam hogy nem akarok semmiről tudni mert akkor jobb lesz, de ez hazugság mert azt vártam hogy annyira fájjon hogy lépni tudjak. Pár napja érzem az ürességet amit eddig nem és azt hittem azért mert elvesztettem a reményt, de igazából csak most kezdem látni hogy másoknak én vagyok a remény. Mindig negatív szereplőnek írnak le aki nem képes semminek örülni és folyton csak okoskodik és vitatkozik, de most hogy felvállalom azt aki vagyok már senkit sem érdekel. Elegem lett abból hogy sose mondok le semmiről és küzdök érte még akkor is ha a másik tesz a fejemre. Nem fogom kierőszakolni a győzelmet és nem magamra fogom fordítani a figyelmet, lássátok be hogy van egy két ember akit jobban ismerek mint bárki a környezetébe és ti fele annyira sem ismertek engem. Most megengedem hogy megismerjetek és ha megértesz követsz, ha nem a te dolgod. Sosem a külsőtök érdekelt, sem nő sem pasi. A kövértől a betegig, a széptől a rondáig, bárki akit ismerek és megígérek valamit azt be is tartom. Ha igazán bízol bennem akkor elfogadod azt amit mondok és nem fogod megkérdőjelezni a döntésemet amit én milliószor át rágtam. Tőled, nem várok el kötelezettséget, ha elvárnám nem mondtam volna hogy éld az életed én meg várlak és persze tőled sem várok semmit mert te kijelenteted hogy csak mint barát lehetek része az életednek. Ezek olyan dolgok amiktől alap helyzetben dühöngenék és elfelejtenélek titeket, bárkit, viszont ha megnézitek kicsit jobban: Nem veszitek észre hogy amióta ismertek megváltoztatok, elfordultak tőletek emberek, jöttek emberek és ők is elmentek, de én még mindig itt vagyok és semmit se változtak az érzéseim? Lehet azért mert ti sose küzdöttetek semmiért szívből és olyan erősen hogy bármit feláldozzatok érte, még a saját erkölcsi normátokat is, de mindezek ellenére én még talpon vagyok és küzdök hogy megvédjelek titeket. Nem vagyok negatív szereplő még ha a szám sokszor lefelé is görbül, mert ha mosolygok azt szívből teszem. Amit írtam nem indulatból, nem dühből és nem kétségbe esésből írtam. Nem várom hogy bármit is megmozdítson bennetek és nem várom hogy kárpótlást vagy bármi lelki hasadásod legyen ez miatt. Jól esett kiírni hogy mi bántott. Persze ez nem minden, de ha valóban fontos vagyok azoknak akik most ezt végig olvasták akkor szerintem lesz rá esélyük hogy elmondják. Nagy erőfeszítés kell mindennap hogy örömet okozzak másoknak és még nagyobb hogy a depresszióból kirángassam, de ahhoz kell a legnagyobb hogy a sötétség ami beleng titeket átvállaljam magamra és tudva hogy mi az ára mégis megteszem csak hogy TI akár csak 5 percre is elfelejtsétek a bajaitokat. Igen, ismerem a kottát, idő kell nektek hogy átgondoljátok és mérlegeljétek. Mivel nem várok senkitől bocsánatot és sajnálatot se ezért csak annyit kérek. Ha igazán tényleg igazán szükségetek van rám dobjatok rám egy X-et akár sms-ben, mailben, msn-en, skype-on, facen. Ezzel is szeretném tudni ki az aki végig olvasta és érdekli is amit írok. Ellenkező esetben bocsi ha húztam az idődet.

"Miért szeretsz ha tudod hogy úgyis megbántalak? - Mert én látom és tudom ki vagy valójában!!"

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.