Hát igazából már sírni tudnék annyira csalódtam magamban és éreztem hogy teljesen elveszett a remény. Nem akarok magyarázatot se adni a tettemre de egyszerűen a lelkismeretem főbe akar engem lőni. Most reggel nem mondom hogy felkeltem mert nem is aludtam, annyira szarul éreztem magam és nem fizikailag. Szóval mikor 1 órakor bealudtam és 2 kor úgy keltem hogy nem kapok levegőt (pánik betegség) és hogy azt a szörnyű magányt érzem hogy felakartam valakit hívni, de nem tudtam senkit. Nem azért mert nem tehetném meg, hanem azért mert mindenki elveszett. Nincsen senki és kurva szar érzés volt hogy nem is magamat járatom le, de igazából nem érdekel mert nem is ez fáj. Hanem mert egyszerűen szar hogy ha egyszer valaki hibázik akkor nem is kicsit leszarják. Ott a hajón ha maradtam volna még kicsit a buliban kijózanodok, de "ki kellett vinni" mert egyeseknek muszáj ülni és inni. Tudtam volna nemet mondani mindenre ez volt az én hibám és mikor éreztem hogy kellene akkor sem mondtam. Viszont egy valami akkor is szarul esik hogy még akkor is én vagyok a fasz meg a hülye ha nem én akarok lenni. Hogy miért ültem le és voltam annyira készen, azt nem magyarázom el mert felesleges. Sajnos most éjjel ahogy felkeltem abban az egy órában álmodtam valamit amitől teljesen kész vagyok és nem is tudom hogy sírjak-e rajta vagy megvessem magam. Álmomban egy ágyban feküdt ölelkezve valakivel aki nem én voltam és az fáj benne hogy nem is én leszek. Elvesztettem a büszkeségem és megtörték a lelkem, olyan bűntudtaom van hogy legszívesebben tényleg beugranék a dunába és hagynám hogy elnyeljen egy örvény. Nem akarok semmi mást az életemtől csak hogy kerüljön vissza a régi medrébe, de úgy érzem ez esélytelen. Igaz tegnap Ati megnyugtatott hogy ős sokkal brutálisabb dolgokat csinált, persze mondom oké csak nem az előtt akit a világon mindennél jobban szeretsz. Bár tudom hogy ezt helyre hozni szinte képtelenség és hogy eddig se szeretett semennyire se, de így már egyáltalán nem is fog mert kialakult benne egy kép amit nem lehet megváltoztatni. Mind ezek tetejében még Lee is leoltott hogy mit akarok a szánalmas életemmel hogy egész életemben egy nővel voltam és hogy ez mennyire szar, hol ott ő a 33 éves fejéval sorra fekteti meg a 16 éves csajokat. Az ő élete nem az enyém, bár lehet igaza van. Meg kellene változnom és bár ez sovány vígasz és mindenki leszarja mert senkinek sem kellek, de magamért megteszem. Egyedül lenni nagyon rémisztő, mikor éjszaka felriadtam és egyáltalán nem volt senki akivel tudjak beszélni. Nem is ez zavar igazán, hanem hogy ez nem fog változni. Timy, Pumbi, Horton egyszerre hagytak ott, Benihime bizalmát és minden jóságát szó szerint a sárba tiport önmagammal üldöztem el, viszont ha nem bánkódnék a magam faszságai miatt és inkább talpra állnék akkor lehet jobban érezném magam. Nem tudok versenyezni sem Zsoltal sem pedig Tipoval mert ez olyan dolog amihez nem szólhatok hozzá. Az ő döntése és ő így akarja élje az életét én igyekszem túl élni. Sajnos érzem hogy most az a karnyújtásnyi esélyem is km-ekbe ment át és bármit megtennék hogy ez ne így legyen. Életemben 3x ittam úgy hogy megbánjam és most végleg döntöttem hogy soha többé nem fogok inni. A bátyámnak egy alkohol mérgezés kellett hozzá nekem meg a büszkeségem és az életem elvesztése hogy erre rájöjjek. Semmi sem lesz a régi és nem is lehet, csak élni akarok nem pedig túl élni. Lehet nem is megyek le velencére, mert egyszerűen egy csomó olyan ember között leszek akik igazából leszarnak. Miért nem lehet minden olyan mint volt? Miért kell mindig elszúrnom az életem? A legfontosabb hogy miért kell éreznem? Fáj és zakatol a szívem, mintha tudná hogy elvesztette a reményét valaki felé, szerintem én csak valamiféle jelzés voltam neki hogy választhatja ezt az utat amit nem akar és megfordulhat hogy vissza kapja. Neki Zsolt kell és nem én. Normál esetben azt mondanám nem akarok többet csak hogy ő boldog legyen, de most az egyszer önző leszek és én is az akarok lenni. El kell felejtenem őt, mert tudom hogy nem fog több esélyt adni, főleg úgy hogy lejárattam magam a barátai előtt és igen tudom hogy milyen voltam és éreztem hogy egy szerencsétlen barom fasz vagyok aki golyót érdemelne mégis próbálkozom és nem adom fel. Lassan már terhes lesz neki ez az egész és érzem hogy le kellene állni, de nem akarom azt se hogy csak barátok legyünk mert nem élném túl ha olyanokat beszélne meg velem amitől a szívem felé hatoló kés egyre lassabban és fájdalmasabban menne. Már ott egy szerencsétlen fasznak éreztem magam mikor Husiéknak adtam a pénzem, valahogy sejtettem hogy akkor igen is én vagyok a barom aki fizet. Nem kellett volan sok csak egy kávé vagy egy energia ital, de ők ezt nem tudhatták. Mikor haza kísértem Benihimét az út nagy részén már teljesen józan voltam, haza felé is könnnyen megtaláltam az utat. Tudom hogy jóvá nem igazán teszem a tettem, de valahogy mindent megpróbálok mert szégyellem magam. Bocsánatot kérnék ha ez enyhítené a dolgokat, de sajnos nem. Már a hangján hallottam tegnap ezt az útálatot vagyis inkább ezt a "leszarom hogy ki vagy te köcsög" érzés amit suggalt. Atival tálkoztam mert 21 éves lett és meghívtam 2 korsó sörre én meg ittam őszilevet (guminő). Nem is tudom mitől legyen nagyobb bűn tudatom hogy ilyen helyzetbe hoztam őt vagy hogy konkrétan egy fasz voltam!? Annyira kartam valamit hogy egyszerűen útközben elhagytam azt aki voltam és ez egy megváltoztathatatlan esemény sorozata ként bele ég a múltamba, megváltoztatva a jelent és lerombolva a jövőt. Féltem szembe nézni önmagammal és most az lett a vége hogy mindent elveszítettem. Szánalmas voltam és ez így is maradt ha ezt elolvassa valaki. Viszont ezt én nem akarom hagyni, tudom hogy több vagyok csak akarnom kellene és egy kicsit küzdeni azért hogy legyek is valaki, mert szerintem elvesztettem a szemedben ezt a titulust. Lassan indulnom kellene dolgozni, de nem tudom erre mit mondjak. Fáj és szar ez az egész jellemzése. Miközben hallgattam Atit és Lee-t hogy hogyan mesélnek arról hogy az előzző este mind a ketten milyen jót ..... ekkor eszembe jutott hogy én miért vagyok olyan gyökér hogy nem így élem az életem? Meg tehetném még sem csinálom, mi az oka? Ha volna isten most kinyírna hogy van egy ember akinek lelke van, de mi értelme lenne? Menekülni nem akarok, amúgy se tudok. Több erő kellene megtenni és gyávaság lenne hagyni. Ha legyőz a kétej mi leszünk a legrosszabbak a világon, ha viszont harcolunk mindent elveszíthetünk. A nagy dolgokért nagy kockázatot kell vállani és most úgy érzem rossz tétre dobtam. Ahoz hogy újra játszani tudjak előbb tétet kellene formálnom magamból és ez sokáig fog tartani. Nem szánni kell magam és az önsajnálat se segít viszont egyvalamire megtanít, hogy ennél lejebb sose kerülsz. Attól tartok kénytelen leszek végre küzdeni és nem csak hagyni hogy a padlóra kerüljek.

"A 10000 mérföldes utazás is az első lépéssel kezdődik!!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.