22:22 Nagyon fura ez nekem. Nem értem a lényegét és félek bele menni, nem akarom hogy megint ott tartsak ahol régen. Nem szeretném elölről kezdeni azt amit próbálok lezárni. Persze, mikor ne örülnék egy ilyen eseménynek, de ha továbbra is imitáljuk a dolgokat akkor nem változik semmit és senki sem lesz képes tovább lépni. Egy kérdés mindig motoszkál bennem, de sose tudom meg mi az őszinte válasz erre. "Így mindennek a végén, megérte?" A választ majd az idő megadja. Egy másik érzés is meg van bennem, csak úgy tudom leírni hogy félelem. Nem attól amit tehetnék/teszek, sokkal inkább az érzelmi hatásától. Tovább lépni nem könnyű és van hogy lehetetlen, de én úgy érzem ez mindig megmarad. Kicsit úgy érzem árnyéka vagyok önmagamnak és az a tudat hogy sokkal erőseb vagyok mint voltam, ez az egyetlen ami meggátol abban hogy igent mondjak néha olyan dolgokra amikre régen habozás nélkül ezt feleltem. Elakarok menni? Igen. Miért nem válaszolok? Hogy őszinte legyek, sokszor reménykedem abban hogy egy nap vagy annyira meggyűlölsz hogy soha többé nem állsz szóba velem vagy megkedvelsz. Viszont nem tehetem hogy olyanra várjak ami nem belátható. Megpróbáltam kiélni magam, fájt. Most megpróbálom másban kiélni magam, teszek magamért...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.