1:48 Na a bátyám betöltötte a 3. X-et. Felköszöntöttem meg felmentem Hortonhoz kicsit filmezni. Segített ez a baráti rehab. Pumbi is felhívott ami nagyon kellett mert hiányzik hogy beszéljek velük. Tegnap rendesen kiakadtam, mert annyira rosszul esett hogy lehet most felesleges leírnom meg minek is, de több mint 1 hete megbeszéltünk valamit és megígértem hogy nem kérdezek róla. Lezártam a dolgokat és gondoltam boldog békeidők, de aztán ezt figyelmen kívül hagyva letámadnak és mintha szándékosan vitázni akarna. Szándékosan nem akarok vitázni, mert azt hittem most neki az a legfontosabb hogy legyen kire számítani. Valahogy sosem tudom megérteni, miért azok kapják a legnagyobb pofont akik a legjobban szeretnének segíteni? Kezdek megbékélni a dologgal hogy a közelségem túl zavaró, nem én tehetek róla hogy mindent megjegyzek. Sokan el se tudják képzelni mekkora áldozat az hogy az ember hülye maradjon vagy tettese hogy segg hülye csak azért hogy mások boldogok legyenek és neki ne kelljen arra gondolnia "milyen hülye ez az ember". Ha nagyon akarnék bármit könnyűszerrel elsajátíthatnék. Vegyük példának a szakmám, gyűlölöm a fizikát mégis értek hozzá. Sose akartam ezt csinálni mégis képes voltam rá hogy megtanuljam és kiemelkedő legyek benne. Arra gondoltam az érettségi után az egyetem előtt még egy szakmát kitanulok, valami olyat ami érdekel is.

"A tudás kétélű kard" 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.