23:50 Nem vagyok valami toppon, de üröm az ürömben hogy végre nyertem valamit. Érdekes nap volt mert olyanokkal beszéltem akikről úgy gondoltam már régóta nem is érdekli hogy mi van velem. Valahol ezek mind jól esnek, de az emlékek miatt a bizalom kardja még mindig nagyon csorba. Most arra vágyom hogy valaki befeküdjön mellém és átöleljen, mert fázom és erre az egy dologra vágyom. A fülledt zárt munkahelyi levegő egyszerűen karmazsinvörösre festette a szemeimet és jó lenne végre pihenni kicsit. Még szerintem megnézek valamit és lefekszem, kell az alvás. Erősebb vagyok a betegségnél, ezt onnan tudom hogy nem kell gyógyszer hogy legyőzzem, csak akarnom kell hogy elmúljon. Kicsit tanácstalan vagyok hogy milyen zenét rakjak fel ma, de szerintem megtaláltam az igazit.

"Attól mert nem látod a kezeimet még ölelnek."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.